Unalmas, és nem is szabad túltolni, de azért kell most egy kicsit mégis „elmúlt tizenhat évezni”.
Ugyanis a helyzet, ami a választás előtti napokra kialakult az országban, elsősorban a Fidesz kétharmados csődje. Saját magának köszönheti, csak éppen számunkra, akik a rendszer (liberális demokrácia) elszenvedői, nincs ebben semmi köszönet.
A Fidesz és a körülötte lévő értelmiségi holdudvar legalábbis rég nem látott, történelmi felhatalmazást és lehetőséget kapott 2010-ben Gyurcsány Ferencék elképesztő hibájának és az arra adott nemzeti radikális válasznak köszönhetően, utóbbiban részt nem véve kihasználva azt.
Mára egyértelművé válhatott sokaknak, hogy bár nagyon sok részeredményt sikerült elérnie az Orbán Viktor által vezetett kétharmados kormányoknak, a sarokpontokat tekintve mégis hatalmas bukás lett az eredménye a ténykedésüknek.
Ennek leginkább szembetűnő, leglátványosabb példája volt a 2025-ös Budapest Pride, ami egyszersmind a kulturális tér feletti totális vereséget, mondhatni az ezredfordulón megálmodott polgári Magyarország bukását szimbolizálja. A pártközpontból irányított és annak alárendelt kultúrharc elbukott – éppen azért, mert világnézetének középpontjában nem a nemzet, hanem a párt érdeke szerepelt, a kettő pedig legfeljebb néha lehetett megegyező.
Ne feledjük azt sem, Magyar Pétert és mindazt, ami vele jött az elmúlt két esztendőben, szintén a Fidesz nevelte ki az eltelt két évtizedben. Amit ma felrónak a Tisza párt vezérének, az odatartható a Fidesz elé amolyan görbetükörként is. A drogos bulik, homokos szexorgiák, tartalom nélküli nagyotmondások, látványpékség a színpadon, propagandafilm politikai céloknak alárendelve. Bizony, ezek nem csak Magyar Péter útját övezik, de a Fidesz elmúlt másfél évtizedét is. Mindeközben azok pedofilozták össze a kormánypártokat, akiknek a politikai közössége „melegágya” mindenféle szexuális aberrációnak.
A propaganda rendkívül erős, a médiateret mégis a nyugatról pénzelt balliberális ügynöksajtó uralja és tematizálja a mai napig. Ezt pedig még a mennyiséggel sem tudta ellensúlyozni a kormánypárthoz köthető médiabirodalom, ami súlyos, rendszerszintű hibákra világít rá, iszonyat sok közpénzt felemésztve éves szinten. Összességében többet is talán, mint ami az MNB-ből eltűnhetett.
A 2010 előtt még egyfajta puritánságra, luxus-ellenességre építő orbáni narratívából lettek hihetetlenül gazdagodó Mészáros Lőrincek, magángépek, családi vállalkozássá züllesztett ország, amelyben fejlesztés csak akkor van, ha valamely nagy kapacitású gyár máshol fel nem építhető mérgező üzemet húzhat fel a kiváló minőségű magyar termőföldre. Ott pedig ázsiaiak dolgozhatnak, miközben a magyar melóst 2012-ben majd 2018-ban is szinte minden jogától megfosztották már.
Mindeközben a kifelé elképesztő erőt és befolyást mutató politika eredménye az, hogy ott csuklóztatják Magyarországot keletről és nyugatról egyaránt, ahol nem szégyellik.
Bármi is lesz április 12-én este a kihirdetett eredmény, egy biztos: a jobboldali erőknek (és itt messze nem csak a pártokra kell gondolni!) a következő években a legfontosabb feladata lesz egyfajta újra tervezés, a jobboldaliság valamiféle újradefiniálása. Ehhez pedig ha úgy tetszik, a nulladik lépés annak a mérhetetlen hamisságnak és mocsoknak a levakarása lesz, amit a Fidesz és Győzikékbe kapaszkodó holdudvara az elmúlt években rárakott.
Teljesen mindegy, mire ébredünk április 13-án, az elszámolást és a leszámolást majd elvégzi a politika a maga szférájában, nekünk azonban „elmúlt 16 évezés” helyett el kell kezdeni foglalkozni az előttünk álló 16 évvel. Létre kell hozni azokat a struktúrákat, intézményeket, világnézeti műhelyeket és ezek hálózatát, amelyben nem a Fidesz, nem a pártok, hanem a magyar nemzet érdekei mentén kell meghatározni először is a jobboldaliság keretrendszerét annak gyökereihez visszanyúlva, a valódi értékek talapzatára felépítve azt.
