Rögzítsük akkor: Magyarországon egyetlen egy szovjet megszállás történt, ami kezdődött akkor, amikor az első vörös katona 1944-ben átlépte a magyar határt és tartott addig, ameddig az utolsó szovjet elhagyta az ország területét 1991-ben. Márpedig azoknak a magyaroknak, akik 1944 szeptembere és 1991 júniusa között az életüket kockáztatták vagy adták a szovjet elleni harcban, pontosan ugyanaz a tisztelet és elismerés jár. Vagyis járna, mivel egyesek politikai alapon szelektálnának közöttük. Erről szólt egy korábbi bejegyzésem, amit a kommentek közé linkelek. Itt viszont néhány oda érkező hozzászólásra reagálnék.
Nincs és nem volt több szovjet megszállás, egyetlen egy volt. Pont. Aki azt mondja, hogy 1944/45 szovjetellenes harcaira nem lehet és nem kell emlékezni, legfeljebb „fű alatt”, de 1956 őszére viszont igen, ráadásul állami tiszteletadással felvonulásokkal, munkaszüneti nappal, az konkrétan nem érti 1956 őszének eseményeit.
Ez olyan, mintha deklarálni szeretném, hogy a magyar-szovjet meccsen a 44. percben egy sikertelen támadásnál, amiből végül az ellenfél lőtt gólt, nem az én csapatom volt a pályán, de az 56. percben a kapufánál, a 89. percben az egyenlítésnél, meg a 91. percben a győztes gólnál igen. Ez nonszensz.
Ráadásul az idő pontosan azokat igazolta, akik már ’44/45-ben is a szovjet-kommunizmus ellen harcoltak és védekeztek Magyarország területén. Azért arról elég sok adat van, hogy a magyar vagy a német katonák sem feltétlenül azért harcoltak, védekeztek, mert szolgálni akarták a Harmadik Birodalmat, hanem azért, mert látták és tudták, milyen embertelen pusztításra képes a kommunista Vörös Hadsereg az általa megszállt területeken.
Mégegyszer: azoknak a magyar (és német, román, cseh, szlovák, lengyel, horvát stb.) katonáknak és civileknek, akik 1944 szeptembere és 1991 júniusa között az életüket kockáztatták vagy adták a szovjet elleni harcban Magyarország és Európa szabadságáért, pontosan ugyanaz a tisztelet és elismerés jár.
Ezért tudok büszkeséggel emlékezni október 23-án és ezért gyújtok mécsest február 11-én, vagy bármikor, amikor egy katonasír mellett megyek el a Buda környéki erdőkben. Hiszen ugyanazon vörös horda, ugyanazon embertelen, szellemtelen ideológia, ugyanazon Szovjetunió ellen harcoltak.
Egyik áldozat sem volt hiába való! Dicsőség a Hősöknek!
Válasz Schmidt Mária érveire 1956 és a Szovjetunió elleni harcok kapcsán
