
Elképesztő volt a meleg, és nem csak a Pride miatt. Tény, az ember környezetrombolása, amely részben a klíma változásáért, romlásáért felelős, ugyanazon szellemi torzulás eredménye, mint amelynek terméke ez a természet és életellenes felvonulás.
Semmi véletlen nincs abban, hogy ez a felvonulás az év abnormálisan legmelegebb napjaira esik.
Magamtól ugyan nem mentem volna ki rá, a munkát azonban mégiscsak el kell végezni, így a tömegben találtam magam, ahol egyszercsak azt láttam, hogy egy fura fazon megindul felém. Határozott léptekkel közelített, miközben én a mikrofont szorongatva kerestem, kutattam a furcsábbnál furcsább lények között az újabb interjúalanyok után.
Amikor odaért, nem vártam semmit, amaz pedig tudomást sem véve rólam elsétált mellettem, hogy eltűnjön a szivárványba öltözött sötétség emberalatti masszájában. A tanulság az egészben az, hogy aki feled halad, az miután elsétál melletted, már távolodni fog.


