A köztársaság megbukott, miután önnön paródiájává vált

Amikor 1990-ben kikiáltották a harmadik Magyar Köztársaságot, talán nem sokan gondolták, hogy alig három és fél évtizedig húzza majd. Nyilván már a 2010 utáni orbáni rendszerek is tettek azért, hogy a köztársaság és annak elnöke teljesen hiteltelenné váljon, az i-re a pontot azonban egyértelműen Magyar Péter tette fel.

Hiszen hogyan is lehetne komolyan venni azt a köztársaságot és annak államfői pozícióját, amelyet a pártpolitika az elmúlt évtizedekben teljesen maga alá gyűrt? Ez persze csak azt lepte meg, aki valóban hisz abban a nevetséges tákolmányban, amelyet valamiféle demokratikus alapra húznának fel időnként a közre, a népre hivatkozva.



Persze, nevetséges volt az a gyakorlat, amelyet a Fidesz valósított meg az államfői pozíció kapcsán, de tény, legalább igyekeztek valamiféle formális látszatra adni. Ezért is lehetett, hogy Schmidt Pál és Novák Katalin is a mandátuma lejárta előtt kényszerült a távozásra dicstelen ügyeik nyilvánosságra kerülése után. Legalább még valamiféle tartásról lehetett azonban beszélni a köztársasági elnök intézménye kapcsán.

Magyar Péter azonban ezt is teljesen lerombolta, pedig szándéka szerint „csak” Sulyok „báb” Tamást szerette volna eltávolítani, aki a nemzet egysége helyett valóban inkább egy szatyor… na jó, most nem írom le, mit is testesített meg. Szóval, ahogyan Magyar Péter április 12. után a Sándor Palota környékén fenyegetőzve vergődött, már előre vetítette a köztársasági elnök, mint intézmény teljes bedöntését és nevetségessé tételét.

Ezt a vergődést „koronázta meg” az eseménysor, amely azzal kezdődött, hogy a Facebookon meghirdetett „széles körű társadalmi egyeztetés” után, melyet a miniszterelnök saját magával folytatott, a spanyol-argentín meccs ivó szünetében egy bejegyzést pötyörészve jelentette be, hogy akkor a Polgár Juditot kéri fel, hiszen hát milyen jót sakkoztak két hete.



Ez pedig rávilágít arra, hogy még a magyar miniszterelnök sem tartja semmire igazából a köztársasági elnöki széket, ahová 8 év miniszterelnöki tevékenység után vélelmem szerint szívesen beülne majd. A felhördülés után pedig Magyar a (nem létező) testőreivel felhajtott a Polgár rezidenciára, hogy személyesen győzze meg az izraeli állampolgársággal is rendelkező(?) sakknagymestert, hogy ne hagyja már szarban.

Persze, legalább így kiderült, hogy Polgár nemrég a fideszes Nyitrai Zsolttal is leült egy partira, megtudtuk, hogy teljes Izrael támogatja őt, valamint hogy 700 milliót kapott Orbánéktól.

Polgár Judit aztán mondhatni mattolta Magyar Pétert, és nemes egyszerűséggel kikosarazta a miniszterelnököt, végképp bohócot csinálva nem csak Magyarból, de a köztársasági elnök intézményéből és magából a köztársaságból is. A bábúk nagymestere vélhetően nem akart királynő lenni Magyar Péter sakktábláján, ami érthető.

A köztársaságokban ugyanis nincs sem király, sem királynő. Csak bohócok, de azok meg a sakktáblára nem kerülhetnek fel.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük