Kezdem a legfontosabbal. Mindig, amióta megtanultam, azóta érdekel a betűvetés tudománya és szeretek is írni. A középiskolában ezt majdnem észre is vették, de az ezredforduló utáni baloldali oktatás sem arról volt híres, hogy észreveszi, kinek mihez is van esze, tehetsége, és egy megfelelő kiválasztás után a neki megfelelő irányba terelte volna az útkereső diákot. Így szereztem egy közlekedés-üzemviteli, szállítmányozási technikusi végzettséget, amivel 2006 nyarától nagyjából semmire nem mentem. Persze ami Magyarországon 2006-2007-ben történt, azt ma már előszeretettel nevezik 2008-as gazdasági világválságnak. Mindegy, ez más téma.
Azonban 2009-től évekig szerkesztettem egy szurkolói blogot, vagyis ekkor kóstoltam bele abba a munkába, ami egy felület rendszeres szerkesztését, tartalmainak előállítását eredményezte. Videókat is rakosgattam össze már ekkoriban is a Movie Maker nevű csodával, amelyek a mai napig elérhetőek a YouTube-on.
Természetesen nem ebből éltem, a civil munkám egy állami céghez kötött, ahol egyszerű gépkezelő „melós” voltam.
Első közéleti témájú írásaim a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) felületein jelentek meg 2014-2015-ben. A HVIM-be 2010-ben léptem be, és finoman szólva nem volt már akkoriban sem kormánypárti, és azóta sem az. Gyakornokként 2014 őszén néhány hetet az Alfahírnél tölthettem, belekóstolva a szerkesztőségi munkába is.
Az igazi lehetőséget 2015 nyarán kaptam meg újságíróként egy akkor induló sportoldalnál. Izgalmas talán, hogy két olyan kollegával is ott találkoztam és dolgoztam először, akikkel aztán 2025-ben egy-egy beszélgetésben volt alkalmam közösen is szerepelni, eszmecserét folytatni. Ez a kaland sajnos hamar füstbe ment tervé vált, alig néhány hét alatt – persze mellette is dolgoztam tovább „civilként”.
Milyen munkákat? Voltam gépkezelő, bútor-eladó, kérdezőbiztos, de dolgoztam call centerben, szerencsét próbáltam a MÁV-nál, kisebb üzemekben, raktárakban. Mikor mit csináltam, főleg annak mentén kiválasztva a helyet és az ott töltött időt, hogy mennyire tudom összeegyeztetni a mozgalmi munkával. Nekem ugyanis szinte csak ez számított, ami mondanom sem kell, a magánéletemre is rányomta a bélyegét.
Ezért a munkáért pénzt soha nem kaptam, párt tagja soha nem voltam, ellenben rengeteg kritikai megnyilvánulásom volt a kormány politikájával szemben is már bőven azelőtt, hogy egyesek olyat ünnepeltek 2022-ben a Bálnában, hogy az még a Holdról is látszódott.
Még 2018-ban alapítottuk meg a Légió Hungáriát, amelynek ma is büszkén vállalom, hogy tagja vagyok. A rendezvények és egyéb mozgalmi feladatok mellett egyre több cikket írtam, részt vettem podcastokban, majd 2020 nyarának végén történt egy fordulópont. A Covid-őrületnek egyetlen haszna volt, hogy végül nem engedték megtartani a Budapest Pride felvonulást a fővárosban.
Én azonban úgy gondoltam, hogy a vonulás tervezett napján mégiscsak kifejezem tiltakozásomat az LMBTQ-propaganda terjedése ellen. Ehhez egy festékszórót vettem igénybe, amit a fővárosi polgármesteri hivatal előtt használtam, az akcióról pedig egy videót is közzé tettem. Alig két óra elteltével már csengettek is a rendőrök, a délutánt pedig a fogdán töltöttem. Amikor kijöttem, ott álltam teljesen egyedül, nem várt senki, és a mozgalmamat leszámítva egyetlen felület volt, amelyik beszámolt az egészről.
Ekkor tudatosult bennem, hogy saját felületet kell készítenem ahhoz, hogy a mondanivalómat a világról szélesebb közönséghez is eljuttathassam. A NemzetiFocialista nevű oldalamat fél év után törölte a Facebook, azonban ennek nyomán indítottuk el Horváth Tamás ötletére A pálya jobboldala podcastot 2021 év elején. Ez volt az első olyan podcast idehaza, amely a sporton keresztül foglalkozott közéleti kérdésekkel, erre a mai napig nagyon büszke vagyok. Aztán 2022 nyarán indítottam el a Telegram-csatornámat Jobbszélső néven, ami kifejezetten sikeres lett később és a mai napig csinálom.
Időközben három könyvem is napvilágot látott, a Kispest, Honvéd még 2020-ban, a Csermely 2022-ben, valamint a Felmegyek a mélységbe 2023-ban.
Magát az online újságírást ösztöndíjjal kezdtem el tanulni 2022 nyarán, egy két éves képzést végeztem el (ide tartottam akkor is, amikor 2023 februárjában megpróbáltak megtámadni a német antifák a Nyugatiban), aminek a végén lehetőségem volt immár profi újságíróként kipróbálni magam a Mediaworks kötelékében. Semmi különöset nem kell belelátni, egyszerűen itt volt és innen kaptam ajánlatot. Egy évet sem töltöttem el a cégnél, amikor saját elhatározásomból kiléptem, hogy a Magyar Jelen újságírójaként, szerkesztő – riportereként azt csináljam, amit mindig szerettem volna és ami talán a leginkább fekszik nekem:
Az írott és kimondott szó erejével küzdjek egy általam jobbnak tartott világ megvalósulásáért a világnézetemnek, addigi utamnak, lelkiismeretemnek megfelelően.
A fentiekből talán látható, milyen hosszú és küzdelmes utat jártam be addig, amíg elmondhattam magamról, hogy valóban újságíró vagyok. Azonban ez csak a felszín, hiszen nem látszanak mögötte a valódi nehézségek. A műszakok után megírt véleménycikkek, rendezvénybeszámolók. A magánéleti nehézségek, összeveszések, szakítások, amelyek ezt az utat kikövezték. A fenyegetések, támadások a szélsőbaloldal vagy a mainstream részéről. A rengeteg lemondás, amikor azért nem volt munkám, hogy aktív maradhassak a mozgalomban vagy hogy a tanulásra koncentrálhassak. Sokan segítettek ezen az úton, akiknek most is annyit tudok írni: köszönöm!
Ennek a rövidebbre tervezett összefoglalónak a végén pedig meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól tudom: az ide írogató tiszások, baloldaliak jelentős része nemhogy el sem olvasta, de ha meg is tette, mindössze annyit látott meg belőle, hogy Mediaworks. Ez pedig nem az én szegénységi bizonyítványom.
