Megpróbálok nekifutni még egyszer a Szőlő utcai történetnek, ami sokak meggyőződésével ellentétben nem abban az intézményben kezdődik sem térben, sem időben.
Sajnos vannak, akiknek az egész ügy nem szól másról, csak a politikai túlélésről. Ezért pedig bármire képesek, ami a céljukat szolgálja – minél nagyobb és átláthatatlanabb a botrány, annál jobb lesz nekik, akik a zavarosban halásznának.
A Budapesti Javítóintézetben – ahogy Bicskén és más intézményekben – az elmúlt években történtek olyan visszaélések, amelyek nemhogy tűrhetetlenek, de egy normális helyen az elkövetőknek az életével kellene fizetniük a tetteikért, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik a bűnösségük. Ebben nincs vita. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a gyermekekkel, fiatalkorúakkal szemben elkövetett bestiális bánásmód nem lehet mentség, sem kifogás más területeken található problémákkal kapcsolatban, még ha a kettő között van is összefüggés. A kérdés, hol van ez a kapocs?
Csak hogy egy példát is mondjak, ha egy 14 éves fiatalkorút emberölésért visznek be oda, majd onnan „zsoltibácsihoz” kerül, akkor ne kezdje el senki azt mondani, hogy valójában azért ölt 14 évesen, mert kihasználták, bántalmazták az intézetben. Ez ugyanis egyszerűen nem lesz igaz, és rendkívüli módon félrevisz más problémák kapcsán.
Ma a Kárpát-medencében él egy kisebbség, amely létszámában elképesztő módon gyarapszik. Ez nem csak a csonkaországban van így, de Erdélyben és a Felvidéken is. Lyukóvölgy, Duranda, hogy csak a legismertebb szegregátumokat említsük a több száz vagy akár ezer hasonló telep közül. Tiszaburán járva némileg megrökönyödtem, amikor a helyik közölték, hogy még ott is van külön szegregátum. Budapest sem kivétel, a Hős utca a mai napig „fogalom”, pedig szinte mindenki csak a hírekből ismeri azt.
Ezek azok a némileg zárt közösségek, amelyek melegágyai a drogterjesztésnek, a prostitúciónak, uzsorázásnak, öregezésnek, vagyis tulajdonképpen a szervezett bűnözésnek. Néhány, a kisebbség részét képező család uralja ezeket a helyeket, tulajdonképpen élősködve, kiszolgáltatva a sajátjaikat az anyagi haszon reményében. Igen, saját gyermekeiket vetik oda aberrált kuncsaftoknak, kényszerítik prostitúcióra lányaikat már akár egészen fiatalon is, vagy terítik az olcsó, szintetikus szerekből összebarkácsolt kábítószereket.
Ebben a közegben nőnek fel születésüktől kezdve gyermekek százai is akár térségenként, innen kerülnek ki azok a fiatalkorú bűnözők, akik arcon harapnak embereket a vonaton, lelaknak bérelt lakásokat, lopnak Kelenföldön, vagy éppen 1-2 ezer forintért gyilkolnak idős, védtelen embereket. Havonta hallani ilyen híradásokat, hát nézzük már meg a Police.hu vonatkozó menüpontjait és azok népszerűségét!
Amikor pedig elítélik őket, bekerülnek Tökölre vagy éppen a Szőlő utcába. Az erőszakot tehát nem az intézményekben tanulják, hiszen oda már ők viszik magukkal azt otthonról, a szegregátumokból. Aki a Szőlő utcai, bicskei és egyéb otthonokban, javító-intézetekben uralkodó állapotokat akarja felszámolni, annak első lépésként ezzel a társadalmi réteggel kell kezdenie valamit – miután képes megnevezni a problémát.
A kormányzati felelősség nem ott kezdődik, hogy mi történik az állami intézményekben, hanem ott, hogy mi történik a szegregátumokban, és mi történt ezeken a helyeken az elmúlt 15 esztendőben? Ameddig ez a vetülete nincs vizsgálva, nincs kifejtve, nincs megoldva a történetnek, addig mindig lesznek újabb és újabb erőszakon, prostitúción, drogokon nevelkedett fiatalkorúak, akikért aztán mehetnek az öltönyös „zsoltibácsik”, akiket vihetnek az ürömi villába vagy a budai belvárosi lakásokba.
