Tavaly nyáron Gárdonyban kérdeztem meg Magyar Pétert, hogy lesz-e Pride, amennyiben megnyeri a választásokat. Tulajdonképpen ugyanezt a kérdést tette fel a tiszás politikusnak (miniszterelnök-jelöltnek?) a 444.hu is.
„Magyarországon nem a Pride-ról kell szerintem dönteni, hanem arról, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a gyülekezési jogát. Ennyi. Ebbe nagyon sok minden beletartozik. A Pride, és lehet, hogy még egy szélsőjobboldali rendezvény is” – mondta Magyar.
A válasz első fele tulajdonképpen megegyezik azzal, amit nekem is mondott. A folytatás az érdekes, arra ugyanis a 444.hu sem kérdezett rá, vagyis teljesen magától jutott eszébe. Fontos rögzíteni: egy ideális világban nem a bűn és az abnormalitás lenne a büszkeség tárgya, hanem a becsület és a hősiesség. De nem élünk ideális világban. Sőt, a helyzet egyre kevésbé kedvez a normalitásnak. Ellenszélben, túlerővel szemben harcolunk, küzdünk a puszta megemlékezés jogáért.
Lehetne mondani, hogy ne legyen Pride, de lehessen a kitörés napjára emlékezni. Egy normális világban ez lenne az alap. Csakhogy mint utaltam rá, nem élünk ideális, normális világban. Az idealizmust úgy zárja körbe a liberalizmus szivárványszínre mázolt sötétsége, ahogyan egykoron a szovjet Vörös Hadsereg vette körbe a Budapestet védő erőket.
A kitörési pontot keressük mi is. A helyzetet, amikor a döntéshozók is azt mondják, ez a helyzet tarthatatlan. Amikor a demokraták belátják, hogy egy demokráciában a gyülekezés és a megemlékezés joga nem sajátítható ki világnézeti alapon, ahogyan teszik ezt ma azok, akik szerint mindenkinek joga van mindenhez.
A demokratikus hozzáállás szerint ebbe pedig bele kell férnie nem csak a Pride-nak, de akár egy szélsőjobboldali rendezvénynek is. Aztán küzdenünk kell tovább azért, hogy ne a jog tiltsa be a Budapest Pride-ot, hanem a józan ész és a normalitás miatt ne rendezzék meg soha többé…
