Ezzel a bejegyzéssel még adós voltam a múlt hétről, amikor a második Lázárinfóm után eldöntöttem, hogy írok egy összehasonlító „elemzést” a lényegre fókuszálva. Mármint Magyar Péter és Lázár János között.
A mai magyar politikában két ember van, aki rendszeresen tart utcafórumokat, ahol kérdezni is lehet tőle: Magyar Péter és Lázár János. Én pedig mindkét politikus ilyen jellegű eseményére ellátogattam az elmúlt időszakban, így talán érdemes egy kis összehasonlítást tenni. A mondandóval kevéssé foglalkoznék, mivel mind Lázár, mind Magyar többször bebizonyította, hogy nem érdemes arra figyelni, amit mondanak, a tettek ugyanis sok esetben köszönőviszonyban sincsenek a szavaikkal. Amire koncentrálok, az inkább a körítés, a hangulat.
Magyar Pétert a nyár közepén kaptuk el, szinte szó szerint. Az egyébként pozitívum szerintem, hogy a pihenés helyett ebben az időszakban is a munkát választotta. A pökhendisége ellenére azért is jár a plusz pont, amiért végülis kötélnek állt és vállalta, hogy legalábbis megpróbál válaszolni a feltett kérdéseimre. Itt azonban el is fogyott minden pozitívum.
A kioktató, hepciáskodó stílust csak a kamerán kívüli beszólogatásai múlták felül, hogy aztán a színpadról folytassa a primitív hergelést, személyes megjegyzéseket téve és konkrétan minket fenyegetve. Ebben a testőrei is kiváló partnernek bizonyultak, akik végig provokáltak, mutogattak nekünk.
A Lázárinfók világa szervezés tekintetében teljesen az ellenkezője mindennek. A sajtóval egy külön munkatárs foglalkozik, aki udvariasan válaszolt minden technikai kérdésre. Lehetőségünk lett volna Siklóson ugyanúgy odalépnünk Lázár Jánoshoz, ám mielőtt ezt megtehettük volna, a miniszter udvariasan köszönt, hogy egy másik munkatársa már közölje is, mikor és milyen körülmények között kérdezhetjük a minisztert.
És valóban, mind Siklóson, mind Kaposváron bármilyen kérdést feltehettünk Lázárnak, aki normális, tisztelettudó hangnemben igyekezett válaszolni azokra.
Még egyszer, a válaszaik elemzésére nem térek ki, akit érdekelnek, azok a videókban láthatják őket. Az azonban talán nem meglepő, hogy sajtóként szívesebben vettem részt azon a rendezvényen, ahol partnerként kezelnek akkor is, ha a világnézetünk és a véleményünk egy-egy kérdésben eltérő, mint egy olyan eseményen, ahol már a puszta létezésünk is nem csak gyűlöletet ébreszt, de hazug mocskolódást, lekezelő pocskondiázást generál.
A közbeszéd állapota olyan, amilyenné tesszük. Ez pedig nem csak a médiamunkások, de a nekik válaszoló politikusok felelőssége is. A vitának, ami kifejezetten szükséges, meg van a maga helye és ideje. Szeretni sem kell a másikat. Azonban annak, aki a médiatermék fogyasztóira, vagyis a szavazókra hajt, tudnia kell kezelnie az indulatait, tudnia kell jól bánni a közbeszédet közvetítő közeggel. Lázár János ezt nagyon jól megtanulta politikusként a Fideszben, talán Magyar Péternek sem ártott volna elsajátítania ezt a készséget az ott töltött két évtizede alatt…
