Nyolcvan napos országjárásának gárdonyi állomásán sikerült elcsípnünk Magyar Pétert, szó szerint. A brüsszeli szatellitpolitikus ugyanis éppen egy büfésoron pihent hivatalos programja előtt, amikor oda léphettünk hozzá, hogy néhány kérdést feltegyünk az egykori fideszes kormánytisztviselőnek. Magyar Péter kapásból a tőle megszokott arroganciával kezdte a beszélgetést, amikor egyből megpróbált valamiféle kioktatásba kezdeni, ám ezúttal végül ő maradt alul, így elkezdődhetett az érdemi eszmecsere.
A politikust kérdeztük a NER fenntartásában játszott szerepéről, a Ruszin-Szendi Romolusz és kedves neje által építtetett egymilliárd forintos villáról, valamint arról, miért futamodott meg a vita elől a Mi Hazánk legismertebb politikusával szemben. Szóba került természetesen a pártpropaganda is, mint megtudhattuk nekik nincs saját médiafelületük, így a turnéját ezúttal is végigkísérő Kontroll sem számít annak, amihez annak ellenére nincs az égvilágon semmi köze, hogy a lap főszerkesztője az öccse, Magyar Márton.
A Budapest Pride sorsát firtató kérdésünkre az is kiderült, hogy egy Magyar Péter vezette kormány senkinek a gyülekezési jogát nem fogja korlátozni, ahogyan egyébként végül a Fidesz sem tette az LMBTQ-vonulás esetében.
Beszélgetésünk után még vágóképeket vettünk fel, és szerettük volna az ott lévő szimpatizánsokat, járókelőket is megszólaltatni. Vagyis azt csináltuk, amit a sajtó képviselői is szoktak. Azonban Magyar Péter folyamatosan kommentálta a jelenlétünket, becsmérlő megjegyzéseket tett ránk, amikor pedig ennek hatására szerettünk volna vele további párbeszédet folytatni, a testőrei léptek oda és tereltek minket arrébb. Nem utoljára a délután folyamán. A szimpatizánsai sem voltak sokkal kedvesebbek, ha lincshangulat nem is alakult ki, de azt nem látni, mitől másabb a Magyar által gründolt közösség, mint bármelyik felheccelt balos brigád az elmúlt 15 évben.
A teljes cikk a Magyar Jelen oldalán olvasható!