Az egyértelmű volt a kezdetektől, hogy Orbán és a Fidesz nem nézheti levegőnek a román elnökválasztásokat valószínűleg behúzó George Simiont. A valóság, a politika már csak ilyen, talán írhatom, hogy berendezkedéstől függetlenül. Ráadásul az országban él egy jelentős számú magyar kisebbség, amelynek az érdekeit, vagy inkább kiszolgáltatott helyzetét szintén figyelembe kell venni. A mozgástér tehát szűk és igencsak kellemetlen.
Ezért sem álltam be azoknak a táborába, akik minden apró tapogatózásban vagy nyilatkozatban valamiféle jópofizós, bratyizós „összeborulást” láttak Orbán és Simion között. Ezt erősítette bennem az is, hogy a kormánymédiában azért mindenfelé lehetett találkozni olyan cikkekkel, írásokkal, amelyek a soviniszta AUR-vezér magyarellenességére helyezték a hangsúlyt. Azt is megértem azonban, hogy Orbán nem támogathat politikai alapon kiszabott uniós szankciókat, amennyiben valóban Simion nyer, hiszen azzal elismerné, hogy akár Magyarországtól is meg lehet vonni a támogatásokat.
Jelenleg továbbra sem jelenteném ki, hogy Orbán Viktor és George Simion lepaktáltak, összeborultak és a legjobb barátok lesznek pusztán azért, mert mindkét fél belátta, hogy vannak közös metszéspontok a politikai nézeteik között. Kényszerhelyzetbe kerültek, főleg a Fidesz, ez tény. A helyzet pedig rendkívül törékenynek látszik, igencsak vékony jégen zajlik ez a „tánc”. Amennyiben Orbánék mégiscsak ellépnek egy jópofizós, bratyizós irányba a kormánymédiával együtt,
úgy igazolják azt a régi nézőpontot a Fidesszel kapcsolatban, miszerint a pártnak nincsenek értékei (nem mészárosi értelemben), csak és kizárólag érdekei.
Legfeljebb remélni lehet, hogy a pártérdek nem írja majd felül akár az erdélyi magyarság érdekeit, és nem lesz Ficohoz hasonló „jó barát” egy újabb soviniszta, magyargyűlölő politikus a Kárpát-medencében. Hiszen mint a felvidéki példa mutatja, a helyi magyarság tulajdonképpen semmit nem nyert ezzel, „csak a Fidesz”.
